Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Egy hét múlva rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Május 12-én, vasárnap a képregények a főszerep a fővárosban.

A 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválnak az ELTE ad otthont, ahol a Gömb aulában kaptak helyet a kiállítók és a programok. A május 12-én 10-től 17 óráig tartó rendezvényen a hazai kiadókon, alkotókon kívül hat külföldi alkotó is részt vesz. Maria és Ileana Surducan Romániából, Valentina Romeo Olaszországból, Michal Sledzinski Lengyelországból, Vinz Schwarzbauer Ausztriából, Dalibor Talajic Marvel-rajzoló pedig Horvátországból érkezik.

A Móra Kiadó közleményében kiemeli, hogy az érdeklődők akár az egész hétvégét a képregényeknek szentelhetik, hiszen már péntektől lesznek programok városszerte. Május 10-én nyílik meg a tavalyi Alfabéta és Korcsmáros Pál-díjas alkotók kiállítása a Restro Puskinban, és aznap tart workshopot Val Romeo is az Olasz Intézetben.

Május 11-én szombaton délelőtt a Román Kulturális Intézetben lesz a Surducan nővérek bemutatója, délután a Lengyel Intézetben pedig Michal Sledzinskivel lehet találkozni. Ugyancsak szombaton képregény-konferencia lesz a Francia Intézetben, az ott látható afrikai kiállításhoz kapcsolódva.

Vasárnap az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Gömb aulájában beszélgetéseket szerveznek a külföldi vendégekkel, a pályakezdő pályázat nyerteseivel és a kiemelt újdonságok alkotóival. A szervezők számos interaktív, elsősorban gyerekeknek szóló programmal is készülnek. Kiállítási anyagok, óriásszobrok és cosplayerek várják a látogatókat, valamint átadják az idei képregénydíjakat is. Az év elején elhunyt Futaki Attila nemzetközi hírű képregényrajzolóról is megemlékeznek, akit többet között a Percy Jackson képregénysorozat illusztrátoraként ismerhet a közönség – írja a Móra Kiadó.

Az idei fesztivál a Magyar Képregény Szövetség, a Kilencedik Művészet Alapítvány és a V26 Képregénybolt közös rendezvénye.