A bajnokság felsőházának következő fordulójában a Dunaújvárosi KSE-t (DKSE) fogadja Bagó László együttese.

A két együttesnek ez lesz a negyedik összecsapása az idei bajnokságban. Az alapszakaszban két DKSE győzelem született azonban a középszakasz első egymás elleni mérkőzése idegenben MEAFC győzelemmel zárult. Illetve míg csapatunk utóbbi három mérkőzéséből mindegyiket megnyerte addig az Újváros egy győzelmet és két vereséget tud felmutatni. Ennek ellenére egy igen kellemetlen ellenfél érkezik az egyetemi körcsarnokban így ismét egy igazi rangadó van kilátásba – közölte Barócsi Ákos, röplabda szakosztályvezető.

A középszakasz négy mérkőzésén eddig mindössze egy szettet vesztettünk, pont a szombaton hozzánk látogató Dunaújváros ellen. Hoztuk a maximálisan nyerhető pontok számát, de korántsem dőlhetünk hátra -tekintett vissza az elmúlt fordulókra Bagó László vezetőedző. A múlt heti mérkőzésen egy sima állásból nehezítettük meg a saját dolgunkat. Nyertes állásban is szeretem bedobni a fiatalokat a pályára, hogy megszerezzék a számukra oly fontos rutint, és ez egyben annak a kimutatása is, hogy játéktudásban felnőttek a feladathoz. A pályán viszont ezt félreértelmezték – lazábbra vették a figurát – azt hitték zsebben a meccs. A koncentráció leesett, ettől nehéz helyzetbe kerültünk, de szerencsére tudtunk váltani és le tudtuk zárni komolyabb baj nélkül. A Dunaújváros ellen nem véthetünk hasonló hibát, mert már kétszer is borsot törtek az orrunk alá. Sőt, a legutóbbi egyben a harmadik meccsünkön is okoztak nem kis fejtörést. Az ügyes UP válogatottakra épülő dunaújvárosi csapatban játszik még két ponterős légiós ( ukrán es kubai), senki nem mehet ellenük biztosra – emelte ki a vezetőedző.

Úgy gondolom nem árulok zsákbamacskát azzal, ha azt mondom, hogy a pályára ismét a három pont reményben állunk fel szombaton – mondta a MEAFC egyik legrutinosabb játékosa, Kozsla Ádám. Főleg azért is mert az a bizonyos hetedik személy a hazai publikum személyében velünk van! Természetesen csak akkor fogjuk tudni megnyerni a meccset a jó erőkből álló DKSE csapatával szemben, ha taktikusan játszunk és az esetleges hullámvölgyekben lesz, aki átvegye a gyeplőt és termelje a pontokat, segítve ezzel a csapatot.

A mérkőzést természetesen élőben követhető a sportklub YouTube-csatornáján is, de vétek lenne egy ilyen izgalmasnak ígérkező meccset a képernyő előtt végig nézni. Így minden MEAFC szurkolót, szülőt, gyereket és más sportágbélieket arra bíztatunk látogasson ki a mérkőzésre és szurkoljuk ki együtt a győzelmet! A belépés természetesen díjtalan! Hajrá MEAFC-Miskolc!