Kezdőlap KÉK HÍREK

Egy sírban rejtették el a kábítószert

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Anya és fia az illegális szereket az évekkel ezelőtt meghalt apa nyughelyében dugták el.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) elfogott egy 37 éves férfit és 60 éves édesanyját, akik a gyanú szerint Hevesben és Borsodban terjesztettek kábítószert.

A police.hu oldalon kiadott közlemény szerint a rendőrök tavaly ősszel kezdtek nyomozásba, miután olyan információkat kaptak, hogy egy bélapátfalvai 37 éves férfi rendszeresen nagy tételben vásárol speedet és extasyt, amiket aztán Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében értékesít.

A nyomozók egyre több bizonyítékot gyűjtöttek össze anya és fia ellen, majd március 10-én a férfi a rendőrök szeme láttára adott el speedet két kuncsaftjának, míg az édesanyja – férje sírhelyét felkeresve – a temetőben rejtette el az aznap megvásárolt drog nagy részét.  

A síremlék koszorúkkal és fenyőágakkal letakart földje alól három kábítószerrel teli műanyagdoboz került elő, miután a rendőrök a nőt elfogták. Az étrendkiegészítős flakonokban közel egy kilogramm fehér por volt, illetve közel 300, korona mintájú, rózsaszín tabletta, valamint több száz simítózáras tasak.

Az elsődleges gyorstesztek alapján a por amfetamin, míg a tabletta extasy volt, de a részletes szakértői vizsgálatok még zajlanak.

A miskolci nyomozók a férfit és édesanyját elfogásukat követően kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, míg a két vásárlót – egy domaházi és egy borsodnádasdi férfit – kábítószer birtoklásával – áll a közleményben.

A bélapátfalvai férfit bűnügyi őrizetbe vették, míg anyja és a két vásárló szabadlábon védekezik.