Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Együtt kezdi a jövő évet a Miskolci Egyetem és a MÁV-VOLÁN

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-VOLÁN-csoport a Miskolci Egyetemmel decemberben.

Az együttműködés alapvető célja, hogy a felek elméleti és gyakorlati tudásbázisukat, kapcsolatrendszerüket közös szakmai céljaik érdekében együttesen mozgósítsák, és ezen keresztül a kiemelt képzési területeken a Miskolci Egyetem akadémiai tudásának és a MÁV-VOLÁN-csoport vállalatai üzleti tapasztalatainak ötvözésével emeljék a magyarországi oktatás és kutatás színvonalát – olvasható az egyetem honlapján.

Oktatási programok szervezésével, szakmai gyakorlóhelyek biztosítására irányuló együttműködési keretek kialakításával, kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával, és közös programokkal kívánják megvalósítani a célokat.

Az egyetem honlapján az is kiemelték, hogy a felsőoktatási intézmény lehetőséget biztosít a MÁV-VOLÁN-csoport vállalatai ösztöndíj pályázatainak meghirdetésére, pályakezdőknek szóló állásajánlatai közzétételére.

 

(Fotó: mavcsoport.hu)