Vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki a vád szerint súlyosan elhanyagolta és bántalmazta a gondjaira bízott gyermeket. A nevelőszülő a kislány testi és értelmi fejlődését is veszélyeztette, ezért az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.
A 11 éves lányt 2022-ben helyezték el a nő borsodi háztartásában. A vád szerint 2024 októberétől megtiltotta neki, hogy a házban lévő illemhelyet használja, így csak az udvari árnyékszéket vehette igénybe.
A kislány hétköznapokon nem kapott enni, ezért éhesen ment iskolába, ahol osztálytársaitól kapott ételt. A nevelőszülő a saját gyermekeinél hátrányosabban kezelte, télen nem biztosított számára megfelelő meleg ruhát, és hideg időben is az udvaron kellett tartózkodnia. Amikor a gyermek a fázásra panaszkodott, a nő a vád szerint bántalmazta.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott, emellett azt is kezdeményezte, hogy tiltsák el minden olyan foglalkozástól, amelyben 18 év alattiakkal kerülhet kapcsolatba.







