Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember 6-án a Sotheby's aukciósházban elárverezték Freddie Mercury számos személyes tárgyát. Gazdára talált többek közt az a zongora, amelyen a Bohemian Rhapsody egyes részei születtek, valamint a dalszöveg kézzel írt első vázlata is elkelt.
 
Az árverés a legendás énekes egykori nagy szerelme és jó barátja, Mary Austin közreműködésével valósult meg, aki így nyilatkozott a hangszerről: "ez egy Yamaha G2 zongora, amit Freddie 1975-ben vásárolt és egyenesen Japánból hozták el neki Angliába. Mindig is nagy becsben tartotta. Sosem dohányzott mellette, sőt, még csak egy poharat sem tette rá a tetejére, és természetesen másoknak is megtiltotta ezt. Számára ez jóval több volt egy egyszerű zongoránál. Sokkal inkább egyfajta plusz testrészként tekintett rá, amelynek segítségével megvalósíthatja az ötleteit."

 zongora – amelyet a Bohemian Rhapsody mellett a Don't Stop Me Now és a Somebody To Love megírásához is használt Mercury – 1,74 millió fontért (782 millió forint) kelt el, a dalszöveg kézzel írt első vázlatáért – amely még Mongolian Rhapsody néven futott – pedig 1,3 millió fontot (612 millió forint) fizetett egy licitáló. 

Freddie személyi asszisztense, Peter Freestone október 6-án a Marczibányi Téri Művelődési Központban tart előadást, melynek során a Queen legnagyobb slágerei is elhangzanak Milan Devinne és zenekara előadásában.