Kezdőlap KÉK HÍREK

Elfogtak egy sátoraljaújhelyi drogterjesztőt 

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem miatt nyomoz egy 65 éves férfival szemben. A díler 2024 novembertől rendszeresen kereskedett tiltott szerrel.

A rendőrök a férfi otthonában március 9-én házkutatást tartottak, ahol több mint 10 gramm fehér, kristályos anyagot találtak, melyet a helyszínen lefoglaltak. Ezt követően a dílert elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását – olvasható a police.hu közleményében. 

Az elkövetővel szemben a rendőrség már korábban is folytatott bűntetőeljárást kábítószer-kereskedelem, illetve szexuális visszaélés és garázdaság miatt.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet és arra kérik a lakosságot, hogy akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, vagy a 112-es segélyhívón. 

(Fotó: police.hu)