A gyilkosság után a férfi magának is életveszélyes sérüléseket okozott.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a rendőrök azonosították, elfogták, majd kórházba szállíttatták a férfit.
A gyanúsított tiszaszederkényi otthonukban május 15-én, feltehetően szerelemféltésből bántalmazta, késsel többször megszúrta élettársát. A nő a helyszínen életét vesztette, ezt követően a férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott magának – olvasható a tájékoztatásban.
A feltételezett elkövetőt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, a rendőrség pedig folytatja az eljárást.