Előkészítő ülésén öt és fél év szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Járásbíróság azt a miskolci férfit, aki idős szomszédját rabolta ki a borsodi vármegyeszékhelyen – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.
Az idős, rosszul látó nő egyedül élt egy miskolci lakásban, a terhelt pedig a szomszédjában lakott albérletben. A férfi nem dolgozott, és az asszonytól pénzt akart szerezni.
A vádirat szerint a férfi 2025. október végén hangosan bekopogott a sértett ajtaján, miközben a kukucskáló nyílást kezével letakarta, arcát pedig a ruházatába rejtette. A nő ajtót nyitott, ekkor a vádlott belökdöste a lakásba és felszólította, hogy adjon neki húszezer forintot, közben egy műanyag késélvédő tokot tartott a kezében.
Ezt a nő késnek vélte, és tartva a bántalmazástól, átadta neki a pénzt, de a vádlott ekkor tovább követelőzött. A nő azt mondta, hogy nincs több pénze, és sírva kérte a terheltet, hogy távozzon a lakásból, a férfi pedig elment.
A vádlott az előkészítő ülésen lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, őt a bíróság a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt ítélte el. Az öt és fél éves börtönbüntetés mellett a férfit hat évre eltiltották a közügyektől és húszezer forint értékben vagyonelkobzást rendeltek el.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezett, így az nem jogerős.
Forrás: MTI
Fotó: Storyblocks






