Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren, helikopterrel keresik a legénység három eltűnt tagját.

Elsüllyedt egy tanzániai hajó szombaton a Fekete-tengeren, a legénység 11 tagjából nyolcat kimentettek, hárman eltűntek, őket helikopterrel keresik – írta a román tengerészeti hatóság tájékoztatása alapján az Agerpres hírügynökség.

A tanzániai zászló alatt közlekedő Mohammad Z hajó hajnalban süllyedt el 26 tengeri mérföldre a Tulcea megyei Szent György kikötőtől.

A hajnali 4 órakor leadott riasztás után a tengeri mentésért felelős központ két hajót küldött a helyszínre, és a határrendészet segítségét is kérte, mely újabb két hajóval segítette a mentést. Az akcióban két, a közelben elhaladó kereskedelmi hajót is részt vett. A helikoptert a védelmi minisztérium bocsátotta rendelkezésre. A tanzániai hajón kilenc szíriai és 2 egyiptomi állampolgár tartózkodott, az eltűntek mind szíriaiak.

A baleset oka egyelőre nem ismert, a vizsgálat folyamatban van.