Építőmérnöki alapszakot indít a Miskolci Egyetem, ahol a jövőben olyan szakembereket képeznek, akik a tervezéstől a kivitelezésig képesek végigkísérni egy-egy építési projektet.
Az észak-magyarországi régióban hiánypótló, nyolc féléves képzés indul az egyetemen, olyan szakembereket képeznek, akik a tervezéstől a kivitelezésig képesek végigkísérni egy-egy építési projektet – legyen szó lakóházról, középületről, út- vagy közműhálózatról. Mint az egyetem tájékoztatott: valójában az építőmérnök és a bányamérnök képzésnek közös gyökerei vannak, ez a magyarázat arra, hogy miért az egykori bányászkar jogutódja, a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar gondozza az alapképzést. „A bányamérnökök néhány évtizede még korlátozott építőmérnöki jogosultságokkal is rendelkeztek, kisebb építményeket, mélyépítési létesítményeket tervezhettek és építhettek, mert olyan ismereteket tanultak, mint például a talaj- és kőzetmechanika, a szivárgáshidraulika, az alapozási ismerek és az alagútépítéstan, amelyek ma is az építőmérnök képzés szerves részét képezik” – fogalmazott a kurzus szakfelelőse, dr. Kovács Balázs.
A tantárgyi tematikában szereplő, alapvető, magas-, mély-, szerkezet- és infrastruktúra-építőmérnöki szaktudás mellett Miskolcon a felszín alatti vizekkel kapcsolatos speciális tudástöbbletet tudnak nyújtani. A miskolci képzés ebben országosan egyedülálló, mivel kiemelt figyelmet fordít a felszín alatti vizekkel kapcsolatos problémák megoldására.
Mint a tájékoztatóból kiderül: az építőmérnöki szakma a mindenkori mérnöki alaptudást ötvözi a kreativitással és a problémamegoldó képességgel. A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karán induló képzésen a hallgatók nemcsak az általános mérnöki ismereteket sajátíthatják el, hanem az egyetem országosan és nemzetközi téren elismert műszaki kiválósági területeire épülő speciális tárgyakat is tanulhatnak. Megismerik a földtudományok alapjait, a geológiát, geodéziát, a geotechnika és talajmechanika mérési és tervezési módszereit, a korszerű informatikai megoldásokkal támogatott mély-, magas-, szerkezet-, infrastruktúra- és közműépítést, emellett bepillantást nyerhetnek az építéstudományokkal összefüggő anyagtudományi, a gépészmérnöki és közgazdasági szakterületekbe is.
(Kép: Miskolci Egyetem)





