Nem vétették el az irányt a miskolci tájfutók.

Szögligeten, az Aggteleki-karszton rendezték meg a Hosszútávú és Pontbegyűjtő Országos Tájfutó Bajnokságot. A DVTK tájfutói hat érmet, köztük egy aranyat szereztek az év egyik legrangosabb versenyén.
Az országos bajnokságot a 2009-es felnőtt világbajnokság azonos számának terepén rendezték a Diósgyőri Tájfutó Club szervezésében, ahol azóta nem volt komolyabb tájfutó verseny, így a mezőny nagy része számára ismeretlen területnek számított. A jelentős szintkülönbségek mellett a kőmezők és sziklaalakzatok nehezítették a haladást, a terep céltól távolabbi részein pedig töbrök között kellett navigálni a mezőnynek. A verseny egyben szlovák hosszútávú bajnokság is volt.
Az első napon három diósgyőri versenyző állhatott dobogóra az év egyik legrangosabb tájfutó bajnokságán. Szilágyi Iringó leiskolázta a női junior mezőnyt, és megérdemelten zsebelte be élete első egyéni bajnoki címét. Demeter Ambrus első éves felnőttként bronzérmet szerzett és tudatta a mezőnnyel, hogy a jövőben számíthatnak rá a legjobbak között. Szilágyi Zselyke hatalmas és változatos csatában az újoncok között álhatott fel a dobogó legalsó fokára. A diósgyőri tájfutók a serdülő fiúk kategóriában Szilágyi Zselyke, Demeter Botond és Kapusztik Dániel révén bronzot szereztek.

(Fotó: dvtk.eu)