Kezdőlap KÉK HÍREK

Évekig kínozta, kihasználta nevelt kislányát a gyanú szerint

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két éven keresztül bántalmazta a nevelt gyermekét egy férfi, kislány kezdetben még csak 9 éves volt a nyomozóhatóság gyanúja szerint. Letartóztatását rendelték most el, az eljárás folyik.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a nyomozás adatai szerint a két évig bántalmazta nevelt lányát. A kislány édesapja egyedül nevelte a gyermeket, de az apa meghalt és a fél árvává vált, szegény gyermeket 2020 őszén az édesapjával rokonságban álló nevelőanyja hernádvécsei házába helyezték el. Nevelőapja itt 2021 júniusától mintegy – a kislány 9 éves korától – rendszeresen arra kényszerítette, hogy vele szexuális cselekményt végezzen. Megfenyegette, hogy megveri, ha a történteket másnak elmeséli. Ezen felül a kislányt éveken át minden ok nélkül többször tettleg bántalmazta, kézzel és bottal ütötte, fellökte, a sértett egy esetben a forró kályhának esett.

A sértett a bántalmazások következtében 8 napon túl gyógyuló töréses és égési sérüléseket szenvedett, azonban a nevelőszülei a sérülések miatt orvosi vizsgálatra nem vitték, semmiféle gyógykezelést nem kapott.

A kislány 2023. július végén a sorozatos bántalmazások elől megszökött, és egy másik rokona vette magához. A gyanúsított cselekménye alkalmas szexuális erőszak bűntette minősített esetének, kiskorú veszélyeztetése bűntettének és súlyos testi sértés bűntette minősített esetének a megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a várható büntetés 10 évtől 20 évig terjedhet, a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől ezért megalapozottan lehet tartani. ÍRáadásul az elkövetés körülményeit a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem tisztázták, így annak a veszélye is fennáll, hogy a gyanúsított a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével a bizonyítási eljárás lefolytatását veszélyeztetné.

A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbeztek