Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Ez ám a nosztalgia! Erre még Thomas, a gőzmozdony is elismerően füttyentene

Izgalmas programokkal várja utasait a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Széchenyi-hegyi gyermekvasút kedden. 

A MÁV járműbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, megemlékezésekkel készül, fellép az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar, és újra összeáll a hajdani énekkar is, de lesz kertivasút, krampácsolás, kiállítanak egy a kisvasúttal egyidős MÁVAG Tr5-ös nosztalgiabuszt is.

A Széchenyihegy állomás üzemi épületében, az egykori "motorszínben" a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből nyílik kiállítás, és a nosztalgia motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők, ahol ünnepi emlékbélyegzés is lesz.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint kedden az évfordulós ünnep miatt sűrűbben, 40-50 percenként közlekednek majd a vonatok a teljes vonalon. Széchenyihegy és Virágvölgy között – napközben nosztalgiavonatok indulnak, de akár vezetett séta keretében is legyalogolható a 3 kilométeres vonalrész.    

A budapesti Úttörővasút első, 3 kilométeres szakaszát 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen, az első vonalrészen megépült Széchenyi-hegy végállomás, Normafa megállóhely, Csillebérc (Úttörőváros) és Virágvölgy (Előre) állomás. A vonatforgalom 1948. július 31-én indult meg, a teljes vonalat 1950. augusztus 20-án adták át Hűvösvölgyben.

Az Úttörővasút-Gyermekvasút 75 éves fennállása alatt 16 ezren szolgáltak kisvasutasként a vonalon.

Fotó: MÁV-Start