Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A napokban jelent meg az underground díva, Péterfy Bori és az eMeRTon-díjas rapper, Geszti Péter duettje, mely a Beléd szerettem. Ez van. címet kapta.

A dal szövegében visszaköszön a kreatív szövegírótól megszokott játékos stílus, melynek kontrasztjaként Bori jellegzetes hangja és előadása érzelmi mélységet ad a dalnak. A szöveg játékosságát tökéletesen kiegészíti a zene dinamikus és fülbemászó dallama, melynek köszönhetően hamar a rajongók kedvencévé vált. 

Geszti elmondása szerint egyszerre idézi a mai és a korábbi idők zenei stílusjegyeit. Maga a dal egy szerelmi vallomás, amely humoros és őszinte módon mutatja be az őrült szerelemmel járó, abszurd érzelmeket. Az eszelős, romantikus thrillerbe illő klip -melyet LehoLegacy rendezett- a debütálást követő napokban már több, mint 300.000-res megtekintésnél jár. Az erősebb, durvább jelenetek miatt a szám inkább az érettebb generációnak szól, akik már megélték (még, ha nem is ilyen formában) az őrült szerelemből fakadó függőségeket – olvasható a rappertől a DOILY oldalán. A BDPST24 pedig konkrétan megfogalmazza, hogy a Stockholm szindróma jellegű helyzetek fonákságáról és abszurditásáról szól ez a vidám popdal, melyben a szerelmesek egymás korábbi párjának likvidálásával találnak egymásra.

A két hazai sztár korábban még nem dolgozott együtt, de mindketten elismerően nyilatkoztak a másikról, mely sejtetni engedi azt, hogy nem ez volt az utolsó közös munkájuk.