Hatalmas mászófal nyílt meg a szingapúri Changi repülőtéren, amit a repülőjáratokra várakozó utasok használhatnak. A lehetőséget nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is kihasználhatják.

A falat mászni a Changi Repülőtér 3-as termináljánál van lehetősége az utazóknak. 

A reptéren eddig is számtalan szórakozási lehetőség volt, például csúszdázás vagy kiállítások, most már a falmászás is szerepel ezek között. Gyerekek – 2 éves kortól – , de tapasztalt hegymászók is próbára tehetik tudásukat és képességüket a 8 méter magas és 12 méter széles sziklafalon. A különleges építmény kivitelezője a 2020-as és 2024-es olimpiai játékok hivatalos mászófal építője volt, amit a legmodernebb automata biztosítékokkal szereltek fel.

A megnyitó után a hegymászók már 20 különböző útvonal közül választhattak. A tervek szerint ez idővel 30 útvonalra fog emelkedni, a kezdőtől a középhaladó szintig. A szórakozni vágyó utazók speciális cipőt és felszerelést is bérelhetnek.