Vádat emelt a miskolci ügyészség egy 23 éves férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett, garázdaság, rongálás és könnyű testi sértés vétsége miatt.

A vádirat szerint a férfi – 2022. újév hajnalán Kazincbarcikán taxit rendelt, hogy élettársával és annak gyermekével a hazamenjenek. Amikor beültek az autóba, a vádlott a sofőr melletti első ülésre ült, majd ittassága miatt szóváltásba keveredett a taxissal, aki nem teljesítette azt a kérését, hogy telefonon felhívja az ő egyik ismerősét.

Időközben utolértek egy személyautót, ekkor közölte a taxisofőrrel, hogy előzze meg. Már elhaladtak az autó mellett, amikor a vádlott hirtelen, vezetés közben ököllel megütötte a taxist, aki vészfékezéssel megállította az autóját, és kiszállt.

Ekkor a férfi is elhagyta a kocsit, de kivette belőle a sofőr mintegy 200 ezer forint értékű mobiltelefonját, valamint a 100 ezer forintot meghaladó értékű adó-vevőt, majd a földhöz vágta azokat. Ezzel mindkettő használhatatlanná vált.

Mindeközben felszólította a taxist, hogy verekedjen meg vele, de amikor erre nem volt hajlandó, az autó körül kergette. Amikor utolérte, kirúgta a lábait, a sofőr a földre esett, majd felállt és úgy hátrált. A férfi azt kiabálta káromkodva, hogy „Gyere, üssél ki cs…ka taxis!, de ekkor meglátta, hogy az élettársa a gyermekkel együtt otthagyja, ezért utánuk ment.

A vádlott veszélyeztette a közúti közlekedésben részt vevő, a gépjárműben utazó valamennyi személy, illetőleg a másik gépjárművet vezető ismeretlen személy életét, és testi épségét.

A taxisofőr nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, és könnyű testi sértés miatt hatályos magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben – felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.