Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elindultak az útburkolati jelek felújító-festési munkái.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a mai napon (július 10-én) elkezdi a város forgalmasabb útjain, saját kivitelezésben és alvállalkozó bevonásával is, a gyalogátkelő helyek, a kerékpáros nyomvonalak és egyéb lekopott útburkolati jelek festési munkáit. A festési munkák a melegebb idő beköszöntével kezdődhetnek el. A munkát többféle technológiával (hideg plasztik, oldószeres festék) végzik el.

Az elmúlt hetekben a Társaság Útellenőri Szolgálatának és Műszaki ellenőreinek előzetes felmérése alapján a festési munkák előkészítése folyt, mely alapján meghatározásra kerültek az első ütemben felújító festésre kerülő útszakaszok. A munkák első körben a Győri kapuban, a Thököly és Nagyváthy utcákban, ÉTM területen indulnak, majd folytatódnak az újdiósgyőri, diósgyőri főbb közlekedési útvonalakon.

A festési munkák idején a városban több helyen kell számítani félpályás korlátozásra. A Miskolc Holding Zrt. tagvállalataként működő Városgazda Nonprofit Kft. igyekszik a feladatot a hétvégén, kisebb forgalom mellett, illetve az éjszakai órákban elvégezni.

A forgalmasabb útszakaszokon torlódás alakulhat ki, ezért kérik az arra közlekedőket, hogy az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében tartsák be a munkavégzéssel érintett szakaszon érvényes forgalmi rendet, amelyet minden esetben táblák jeleznek.