Kezdőlap LIFE MAGAZIN Női Napozó

Figyelem! Világítótorony eladó

Igen, jól olvastad. Ma már szinte minden is megtalálható az eladó áruk, ingatlanok sorában. Olvashattunk már eladó repülőről, hajóról, uszodáról és most itt a következő várhatóan jó vételi lehetőség.

A Massachusetts állambeli Fall River festői partjainál egy félkomfortos világítótorony várja új tulajdonosát, amely az elmúlt években különleges szálláshelyként működött.

A képek Pazar látványt és belsőt mutatnak. A vadromantika akár lakásként is funkcionálhat. Szerintünk…

A világ egyik legkülönlegesebb lakása mindössze 500 méterre áll egy történelmi partvonaltól az egyesült államokbeli Fall River városában. Lakója régebben egy világítótoronyőr volt.

Az „ingatlan” 47 éven keresztül elhagyatottan állt, 2010-ben az amerikai kormány úgy döntött, inkább eladja, mint hogy fenntartsa. Az új tulajdonos hosszas felújításba kezdett, majd 7 kemény év után egyedülálló szálláshelyként nyitotta újra a tengerben álló épületet.

Mindenhonnan érkeztek „bérlők”

A torony íves szobái 3.5 méter átmérőjűek, a mennyezetük alig több mint két méter magas, és körülbelül 100 négyzetméternyi belső teret biztosítanak – mutatja be a lakáskultúra oldala. A három különálló teraszon túl a legfelső szintet, extra lámpásszobaként is emlegetnek. Elképesztő, 360 fokos panoráma nyílik a vízre 50 méterrel az öböl felett. 

A régies hangulat dominál

Ezt szerették volna megőrizni a tulajdonosai. A nappaliban még egy működő 1910-es Victrola lemezjátszó is található. A világítótorony konyhája stílusával az 1950-es éveket idézi.

Egy biztos, a világítótorony lakás valóban exkluzív  kéglit jelenthet új gazdájának!

(FORRÁS: LAKÁSKULTÚRA/NORTHFOTO)