Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Forgalomszabályozásra kell számítani Mindenszentek és Halottak napja idején

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szentpéteri kapunál található temető parkolójában körforgalmi rend lép életbe.

Október 28. és november 1. között, tekintettel az ünnepekre, megnövekedett gépjármű és gyalogosforgalomra kell számítani a Búza tér, valamint a városban található temetők környezetében – hívja fel a figyelmet közleményében Miskolc MJV Önkormányzata

A jelentős forgalom zavartalan lebonyolításának érdekében a Miskolci Rendőrkapitányság, a Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. és Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának egyeztetését követően az alábbi intézkedések lépnek életbe:

2023. október 28-án és 29-én, valamint november 1-jén egyirányú forgalmi rend lesz érvényben a Dóczy József utcában a Bedegvölgy utca irányából a Vologda utca irányában, valamint a Kondor Béla utcában a Kuruc utca irányából az Ákos utca irányába.

A Szentpéteri kapui köztemető parkolójában körforgalmi rend lép életbe.

Az MVK Zrt. bizonyos járatai sűrített követéssel közlekednek majd, erről a közlekedési társaság részletesen tájékoztatja az utazóközönséget.

A fontosabb csomópontokban, gyalogátkelőhelyeken és a temetőkben folyamatos rendőri és rendészeti jelenlét várható – áll a közleményben.