Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Frim Jakab-emlékérmet kapott Miskolc alpolgármestere

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az értelmi fogyatékossággal élő emberek érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Frim Jakab-emlékérmet vehetett át Miskolc alpolgármestere.

A díjat 1990-ben alapította az ÉFOÉSZ a neves gyógypedagógus, Frim Jakab munkássága előtt tisztelegve. Az elismerés célja, hogy méltassa mindazokat a szakembereket és közéleti személyiségeket, akik tevékenységükkel kiemelkedő eredményeket érnek el az értelmi fogyatékossággal élő emberek támogatása és érdekvédelme területén – írták a polgármesteri hivatal közleményében. 

Matiscsák Éva az elismerést Kövér László házelnöktől vette át a Parlamentben. A díjjal többéves, elhivatott munkáját ismerték el, amelyet az értelmi fogyatékossággal élő emberek életminőségének javítása és társadalmi elfogadásának erősítése érdekében végzett – tudatták. 

A közleményben kiemelték, hogy a kitüntetés ráirányítja a figyelmet arra, hogy az érintett közösségek támogatása és az esélyegyenlőség előmozdítása közös társadalmi felelősség.

(Fotó: Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala)