Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Győrben rajtol a női kosárlabda NB I, Szekszárdon kezd a címvédő Pécs

Csütörtökön Győrben kezdődik a női kosárlabda NB I új szezonja, szombaton pedig a miskolci DVTK HUNTHERM is pályára lép.

A bajnokság első mérkőzését csütörtökön 18 órakor rendezik, ahol az ETO Basket az ELTE BEAC Újbudát fogadja. A korábban UNI Győr néven szereplő csapat a májusban éppen csak bennmaradó együttes ellen kezdi az idényt.

A címvédő Pécs szombaton 18 órakor lép pályára Szekszárdon. A tolnai csapat az előző idényben hetedik lett, a pécsiek pedig anyagi okok miatt nem vállalták a nemzetközi szereplést. A nyáron több játékos is távozott a bajnoktól: Tóth Orsolya és a válogatott Rátkai Eszter éppen Szekszárdra igazolt, Dúl Panka Győrben folytatja, Varga Alíz pedig az olasz Castelnuovóhoz szerződött.

A második helyen végző DVTK HUNTHERM szombaton 18 órakor a Vasas Akadémia vendége lesz. A miskolci együttes a jövő héten már az Euroliga selejtezőjében is érdekelt. A csapat kerete jelentősen átalakult: a szövetségi kapitányként is dolgozó Völgyi Pétert Magyar Gergely váltotta a kispadon. Visszavonult a montenegrói Milica Jovanovic és a litván Monika Grigalauskyte, míg Kathryn Westbeld, Paula Ginzo, Takács Boglárka, Miklós Melinda és a 2025/2026-os idény legjobb játékosának választott Lelik Réka is távozott. Lelik Törökországban folytatja pályafutását.

Az alapszakasz március végéig tart, ezt követően az első nyolc csapat két győzelemig tartó negyeddöntőt játszik. A 9–11. helyezettek az alsóházi rájátszásban folytatják, amelynek végén az utolsó helyezett kiesik az élvonalból. A döntőt májusban rendezik. A szezon során két teljes hétközi forduló is lesz, október első hetében és december 9-én.

Az első forduló programja:

Csütörtök:
ETO Basket–ELTE BEAC Újbuda, 18:00

Szombat:
KSC Szekszárd–NKA Universitas Pécs, 18:00
Vasas Akadémia–DVTK HUNTHERM, 18:00
Sopron Basket–VBW CEKK Cegléd, 18:00

Vasárnap:
BKG-Prima Szigetszentmiklós–Csata TKK, 19:00

A 2025/2026-os bajnokság végeredménye:

  1. NKA Universitas Pécs
  2. DVTK HUNTHERM
  3. Sopron Basket
  4. TFSE
  5. ELTE BEAC Újbuda
  6. Csata TKK
  7. TARR KSC Szekszárd
  8. Vasas Akadémia
  9. VBW CEKK Cegléd
  10. Dávid Kornél KA
  11. UNI Győr
  12. BKG-Prima Szigetszentmiklós