Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sikerült két pontot is itthon tartani a Maciknak.

Az Erste Liga keddi játéknapján az SC Csíkszereda csapatát fogadta a DVTK Jegesmedvék. A remek hangulatú meccsen a vendégek szerezték meg a vezetést, majd a sérülésből visszatérő Kevin Wehrs egyenlített. Ezt követően újabb találat már nem született, így következhettek a büntetőlövések, amely során Kuleshov és Vas volt eredményes, Voris pedig minden próbálkozást hárított – olvasható a sportklub hivatalos oldalán.

A szurkolóknak is köszönhető, hogy jól teljesítenek a Jegesmacik

A keddi meccset majdnem 1100 néző előtt játszották, akik remek hangulatot teremtettek a csarnokban.

A szurkolók remek atmoszférát varázsoltak és talán az ő segítségük is benne volt abban, hogy a végén ki tudtuk védekezni az emberhátrányokat. Egy nagyon erős ellenfél ellen sikerült nyerni, akik kifejezetten jó egyéni képességekkel rendelkeznek és a semmiből is képesek helyzetet teremteni. Az elején a sok kihagyott emberelőny rányomta a bélyegét az önbizalmunkra és nem találtuk meg az útját annak, hogy miként fogunk ma gólt szerezni. Összességében a védekezésünk rendben volt és az emberhátrányunk Janis vezérletével szintén jól működött. Önfeláldozóan játszottunk és a végén a befektetett energia meghozta az eredményét. Férfias küzdelemben felül tudtuk múlni a Csikszeredát, aminek nagyon örülünk – nyilatkozta Tokaji Viktor, a Jegesmedvék vezetőedzője.

DVTK Jegesmedvék – SC Csíkszereda 2-1 b.u. (0-0, 0-1, 1-0, 1-0)

(Fotó:dvtk.eu)