Kezdőlap KÉK HÍREK

Három ittas vezető is bíróság elé állhat

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy akik ittasan járművet vezetnek, veszélyeztetik saját és mások életét, testi épségét.

Befejezte a Miskolci Rendőrkapitányság három, ittas járművezetővel szemben folytatott vizsgálatát. Közúti ellenőrzések során – 2023. november 20-át megelőzően – szűrték ki a forgalomból a rendőrök azt a három sofőrt, akik a gyanú szerint vezetésük megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak – írja a police.hu. A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt folytatott büntetőeljárást a sofőrökkel szemben, amelyek során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.