Két év próbára bocsátotta jogerősen a Miskolci Törvényszék azt a vitorlázópilóta-oktatót, aki 2020 júliusában tanítványával együtt szenvedett balesetet a miskolci repülőtéren. A tanuló maradandó fogyatékossággal gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.
A Miskolci Törvényszék a másodfokú eljárásban lényegében helybenhagyta a Miskolci Járásbíróság korábbi ítéletét. Az oktatót maradandó fogyatékosságot eredményező légi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségében mondták ki bűnösnek.
A férfi csörlőüzemű felszállással tartott oktatást tanítványának. A bíróság szerint a felszállási manővert nem a szabályoknak megfelelően hajtotta végre: a földön gurulás közben elmulasztotta a magassági kormányt kissé előre nyomva tartani, majd az elemelkedést követően azonnal meredek emelkedési pályára állította a gépet.
A repülőgép emiatt mindössze 15-20 méteres magasságig emelkedett. Ekkor a csörlőaggregátor motorja műszaki hiba miatt leállt, a vontatás megszűnt, a repülőgép sebessége lecsökkent, majd szabadesésbe kezdett és a földnek csapódott.
A balesetben a tanuló maradandó fogyatékossággal gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, míg az oktató sérülései nyolc napon túl gyógyultak. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a baleset és a csörlő meghibásodása között nem volt okozati összefüggés.
Az elsőfokú bíróság az oktatót két évre próbára bocsátotta. Súlyosító körülményként értékelték a vádlott kettős szabályszegését. Enyhítő körülmény volt többek között életkora, büntetlen előélete, kifogástalan légi közlekedési magatartása, gondatlanságának enyhébb foka, a jelentős időmúlás, valamint az, hogy maga is súlyos sérülést szenvedett.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett. A másodfokú eljárás során a Miskolci Törvényszék kis részben kiegészítette a megállapított tényállást, egyebekben azonban helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így az jogerőre emelkedett.





