Az idei pótfelvételi eljárásban a legtöbb jelentkező az Állam- és Jogtudományi, a Gépészmérnöki és Informatikai, az Egészségtudományi és a Bölcsészettudományi Kart célozta meg.

Pótfelvételi eljárásban idén több, mint háromszázan adták be a jelentkezésüket a Miskolci Egyetemre. Az egyetem közleménye szerint a népszerűségi lista élén az Állam- és Jogtudományi Kar áll, ahová az előző évhez képest most közel kétszer annyian szeretnének bejutni. Idén először hirdette meg a Gazdaságtudományi Kar a régió képzési palettáján hiánypótlónak számító sportszervezés alapszakot, a pótfelvételiben meghirdetett helyekre többen pályáztak. A frissen akkreditált, önköltséges alapképzés a sport és gazdaság kapcsolatára alapozott tudást kínál majd azon fiatalok számára, akik sportegyesületek munkájában, sportvállalkozások alapításában szeretnének részt venni. A leendő hallgatók a tervek szerint részt vesznek majd az Európai Egyetemi Játékok lebonyolításában is, amely a Miskolci Egyetem és a Debreceni Egyetem közös szervezésében valósul meg 2024-ben.

A Miskolci Egyetem valamennyi kara hirdetett pótfelvételiben elérhető tanulmányi helyeket idén alap- és mesterszakokon, osztatlan képzésben, valamint felsőoktatási szakképzésben. A műszaki, az informatikai, az egészségtudományi és természettudományi alapképzésben, valamint az osztatlan tanárképzésben elérhető szakokra az önköltséges mellett állami ösztöndíjas helyekre is be lehet jutni.

Az idei pótfelvételi jelentkezési határideje augusztus 5-én járt le. Jelenleg a jelentkezések feldolgozása, illetve a felsőoktatási felvételi szakmai vizsgák előkészítése zajlik.

A pótfelvételi ponthatárokat várhatóan 2022. augusztus 24-én hirdeti ki az Oktatási Hivatal.

A jelentkezők számára azonban iránymutató lehet az az alapszabály, amely szerint a pótfelvételi eljárásban meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 21-én meghatározott ponthatárnál, ha a szakot korábban az általános eljárásban az intézmény elindította. Ha a képzést nem hirdették meg az általános eljárásban – a Miskolci Egyetemen ilyen a sportszervező alapszak -, az elérendő minimum pontszám 280.