Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Hátrányból felállva verte meg a MEAFC a MAFC-ot!

Péntek este folytatódott Miskolc férfi Extraligás röplabda csapata, a MEAFC számára a bajnokság az egyetemi körcsarnokban.

Bagó László csapata a közvetlen riválisnak számító MAFC-BME-t fogadta a mérkőzésen, ahol bemutatkozott az új feladó, Georgios Kanellopoulos alias Giorgos. A cél az első hazai győzelem megszerzése volt.

Barócsi Ákos röplabda szakosztályvezető beszámolója:

Az első szett egy Fenyvesi ütéssel indult amire két MAFC pont érkezett válaszként. Majd a következőkben főként a fővárosi gárda akarata érvényesült, bár hazai oldalról Fenyvesi, Szabó és

Kapusi is termelte a pontokat (9:11), de ez csak arra volt elég, hogy közel maradjanak MAFC-hoz. A vendég alakulat folyamatosan tartotta az előnyét míg hazai oldalon a nyitásfogadásokkal adódtak gondok így ezt a játékrészt a vendégek nyerték meg 19:25-re.

A második játékrész egy Csizmadia blokkal indult amire Fenyvesi még egy pontot rátett támadásból (2:0). Ezek után a csapatok fej-fej mellett haladtak ekkor a hazai oldalon Komlósi, Szabó, és Kapusi gyűjtötte a MEAFC pontokat egészen 10:10-es állásig. Ekkor két hiba hazai oldalon és 10:12-re módosult az állás majd Fenyvesi, Csizmadia és Kovács vezérletével a MEAFC fokozatosan ledolgozta a hátrányát és át is vette a vezetést 18:16. Innen még egyenlítette a MAFC 20:20, de ekkor három Fenyvesi pont érkezett és csak egy fővárosi így az állás 23:21-re módosult. Ezt az előnyt már csapatunk nem adta ki a kezéből és a szettet Giorgos nyitásával zárta le csapatunk és nyerte azt meg 25:23 arányban.

A harmadik felvonás egy vendég ponttal indult amire két hazai érkezett válaszul. A csapatok ebben a szettben is egymás nyakán loholtak és egyik sem tudott ellépni a másiktól egészen 16:16-ig. Ekkor csapatunk játékába több hiba is csúszott, amit a fővárosiak ki is használtak és 18:23-ra változtatták az állást. Sokan ekkor már azt gondolhatták, hogy Bagó László csapata nem áll fel ebből a hátrányból, de ez nagy hiba volt. Kovács és Csizmadia vezérletével kiegyenlítettünk (23:23) és indulhatott az idegek csatája. Dudásék két szett labdát is hárítottak így 27:27-es állást mutatott az eredményjelző, amikor is a 28. pontot Csizmadia szerezte a szettet pedig Giorgos remek nyitása zárta le 29:27.

A negyedik etap egy vendég hibával indult majd beindult a MEAFC henger és meg sem állt 10:2-es vezetésig. Kovács remek napot fogott ki hiszen blokkban és támadásban is eredményes volt ugyancsak remekül teljesített Fenyvesi is. Komlósi, Szabó és Csizmadia is szépen tette a dolgát és óriási előnyt sikerült kiharcolni ezekkel a remek teljesítményekkel 20:8. A vendégcsapat küzdött becsülettel, de már nem tudott érdemben belenyúlni a mérkőzésbe és végül 25:16—os MEAFC győzelem született ezzel pedig 3:1 arányban győzedelmeskedett is csapatunk.

Férfi Extraliga 7. forduló

MEAFC-Miskolc – MAFC-BME 3:1 (-19, 23, 27, 16)

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 121 néző. V.: Gyulai, Halász.

MEAFC: Kozsla 1, Kanellopulosz 2, Fenyvesi 20, Szabó 9, Komlósi 15, Kapusi 3. Csere: Dudás (liberó), Kovács 12, Csizmadia 10, Tar. Vezetőedző: Bagó László

MAFC: Tamási 2, Reyes 26, Balog, Altunaga 26, Oláh 9, Kocsondi 8. Csere: Benkő (liberó), Katona 1, Bandi 1, Zeitler 1. Vezetőedző: Pápai Péter

Edzői értékelés

Bagó László: – Az első szettben gondjaink voltak a nyitásfogadással amit pár változtatással sikerült stabilizálni a mérkőzés további részére. Nehéz helyzetekre jól reagáltunk, és igazi csapatmunkával behúztuk a három pontot.

Pápai Péter: – Jól kezdtük a mérkőzést, fegyelmezetten betartottuk a megbeszélteket. A második szettben kicsit laposabbak voltak a szerváink, amit ki is tudott használni a Miskolc. A harmadik szettben öt pontos előnyből nem sikerült lezárni a szettet. A negyedik szettben mentálisan szétestünk. Gratulálok a Miskolcnak!

Ezúton is köszöni a csepet a remek hangulatot szurkolóiknak. Nincs megállás, hiszen szerdán ismét hazai környezetben lépnek pályára Kovácsék ezúttal a magyar kupa kereteink belül. A kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén a Kecskeméti RC csapatát fogadják az egyetemi körcsarnokban 19 óra 30 perctől. A mérkőzést élőben közvetítik a MEAFC YouTube csatornáján, a belépés ingyenes. Várnak minden MEAFC szurkolót a következő összecsapásra is.