Október 17-e és október 23-a között 96 közúti közlekedési baleset történt megyénk útjain, ebből 7 esetben ittas sofőr volt a vétkes fél.

Mindeközben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 21 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból ugyanebben az időszakban, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

A rendőrök az őszi hónapokban kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, hiszen azok, akik így vesznek részt a forgalomban, magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

Fontos kihangsúlyozni, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.