Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Extraliga 5-8. helyéért zajló rájátszásában, így a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika játékosai léphetnek pályára az 5. helyért.

A sportklub beszámolója szerint tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, bár támadásban és blokkvédekezésben jól ment a Vegyésznek, ebben nagy szerepe volt a lehetőséget kapó junior korú játékosunknak, Miklósi-Sikes Zéténynek is. Hiába volt meg a hárompontos előny azonban a hajrához érve, a dágiak – köszönhetően a mi hibáinknak – fordítottak, hozták az első felvonást (25-20, 1-0).

A másodikban is jól kezdtek a mieink, a többpontos előnyt hamar összehozták Cziczlavicz Dávidék. Jan Jirásek és Péter Benedek is egyre ponterősebben kezdtek játszani, de a hazaiakat megtörniük nem sikerült. A Dág hatpontos hátrányát is lefelezte, bár közelebb ennél nem tudott jönni (20-25, 1-1).

A remek rajt ezúttal is megvolt Garan Bálintéktól (0-5), de 10-11-nél időkérés következett Toronyai Miklós részéről. Miután a GreenPlan-VRCK rendezte a sorait, egyre inkább nyílt az olló a felek között, és ebben a játszmában csak az volt a kérdés, mennyi lesz a különbség a végén (16-25, 1-2).

A negyedik felvonásban több alkalommal is úgy tűnt, eldöntheti a párharc sorsát a Vegyész, a Dág azonban végig masszívan harcolt, egy pillanatig nem adta fel – tegyük hozzá gyorsan, a mieink sem ismertek elveszett labdát, látványos labdamenetekből, pazar mentésekből nem volt hiány. Meccslabdát hárított a Dág, szettlabdát a VRCK, a végén azonban a lelkes publikum támogatását is élvezve egyenlített a piros-fekete mezes gárda (28-26, 2-2).

Eleinte Cziczlavicz, Jirásek és a negyedik szett hajrájában csereként beálló Bibók Balázs brillíroztak a mindent eldöntő játszmában (5-9), Garan két nagy blokkal jelentkezett (7-12). Innen már nem tudott újítani a minden dicséretet megérdemlő dági csapat, a GreenPlan-VRCK két győzelemmel abszolválta ezt a párharcot (9-15, 2-3) – olvasható a sportklub honlapján.

A Vegyész április 17-én kezdi az 5. helyért való párharcát a Kecskeméti RC-vel szemben.

 

(Nyitókép: vrck.hu)