Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Így buszozzunk és villamosozzunk szerdán!

A villamosjáratok a szombati menetrend szerint, míg az autóbuszjáratok a szabad- és munkaszüneti napokra érvényes menetrend szerint közleked szerdán az ünnepnapon. Kivétel is akad, ezekről az MVK Zrt. tájékoztatott.

Október 23-án, szerdán szombati menetrend szerint jár a villamos, a busz pedig a szabad- és munkaszüneti napokra érvényes időpontokban jön – tájékozatott az MVK Zrt.

Kivétel is akad azonban, mert az 1-es, az 1G-s, a 12G-s, a 43-as és az 53-as járatok az ünnepnapokra érvényes menetrend szerint járnak, a 44-es járatok pedig nem közlekednek szerdán. A menetrendkönyvben aláhúzással jelölt 3-as, 7-es és 21-es járatok most nem érintik az Auchan, illetve a Lidl áruházat.

Tudni kell ezen felül, hogy az ünnepi megemlékezések miatt 08:45-től várhatóan 09:30-ig két sávot lezárnak a Soltész Nagy Kálmán utca és a Hatvanötösök útja között, a Gömöri-felüljáróról érkező oldalon. A Zsolcai kapu és a Soltész Nagy Kálmán utca kereszteződésében a forgalmat rendőr irányítja, emiatt néhány percet késhetnek a buszok.

 

A jegy- és bérletpénztárak október 23-án 7-től délután 14 óráig tartanak nyitva, kivéve az ügyfélszolgálati iroda, valamint az Avas városközpont jegypénztára, mert ez a kettő zárva lesz. A mobiljegy applikációkban, valamint városszerte 20 jegyautomatánál a nap 24 órájában tudnak jegyet és bérletet vásárolni, a pénztárak nyitvatartásától függetlenül.