Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szilveszterkor a legtöbbet hallott szó a virsli. Még azok is szívesen főznek ekkor virslit, akik az év többi napján csak hot dog formájában fogyasztják esetleg. 

Neked is reped?

Ez a jelenség talán az egyik, amit leggyakrabban tapasztalsz virslifőzés során. A virsli a legtöbb esetben már főtt, füstölt, vagy valamilyen hőkezelt formában kerül a boltokba. Ha nyers virsli kerül a polcra, azt jelzi a gyártó. 

Az előre főzött, hőkezelt darabokat nem kell a szó hagyományos értelmében megfőzni, csak alaposan átforrósítani, felmelegíteni. 

Erre figyelj!

A víz ne lobogjon, hiszen bőven elég, ha csak éppen gyöngyözik. Ha nem így teszel, pillanatok alatt kifőzöd a virsli ízét, na és persze a szétrepedés kockázata is kritikusan mértékben megnő.

Ha műbeles virsliről van szó, akkor minden esetben távolítsd el a külső borítást, hiszen a forró vízben olyan anyagok is kioldódhatnak belőle, ami nem feltétlenül egészséges. Ha viszont bécsi, vagy frankfurti virsli került a kosárba, akkor a főzés előtt ezeket a fajtákat pucolatlan formába tedd a forró vízbe. 

A természetes bélbe töltött virslik könnyebben repednek, mint a mesterséges burokkal rendelkező társai!

A víz pont lepje el

Nem kell annyi, hogy úszkáljanak benne, teljesen felesleges. Ha a víz intenzívebb gyöngyözésnek indul, már el is lehet alatta zárni a gázt. 

Fedd le egy tetővel, majd hagyd állni nagyjából 90 Celsius-fokos vízben legalább 3-4 percet. 

Itt a repedés oka

Amikor feltesszük a virslit a tűzhelyre és eléri a fazék tartalma a 90-100 Celsius-fokot, akkor nem csak a főzővíz, hanem a virsliben lévő víz is felforr, ami ezután gőzzé alakul. 

Térfogata akár 1600 szorosára is megnőhet, aminek következtében a belső nyomás is fokozódik, a virsli pedig ennek hatására szétreped.

Ha mikróban főzöd, a folyamat jelentősen hosszabb, de működik. Kevéd vízbe helyezve mikrózd 30-60 percig őket. Arra figyelj, hogy félidőnél nem árt, ha megforgatod a virsliket.

Most már jöhet a szilveszter!

(fotó: illusztráció, pixabay)