Április 8-a és május 11-e között rendezik meg a békéscsabai Tavaszi Fesztivált, amely a komolyzenétől a rockon át a gasztronómiai élményekig kínál programokat.
A békéscsabai Tavaszi Fesztivál célja, hogy a hagyományos kulturális értékeket modern formában mutassa be.
A több mint egy hónapon át tartó programsorozat nyitóeseménye Borsodi László jubileumi koncertje, záróeseménye pedig a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje lesz, de megelevenednek a rocklegendák a Mondj egy dalt fesztiválon, valamint május 2-án Freddie is koncertet ad.
Kiemelt program lesz a CSAKK közlése szerint a Fesztivál Akadémia Budapest és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar közös koncertje, valamint az Aurora zenekar fellépése április 18-án; 24-én pedig a Bartók Béla és az Erkel Ferenc Vegyeskar Operaslágerek estje. Április 17-én egy különleges ínyenc estet szerveznek, ahol kézműves söröket és sajtokat párosítanak Fabulya Attila szakértő előadása mellett.
A fesztivál egyik kiemelt eseménye a Kandó Kálmán Vasútmodellező Egyesület szervezésében megvalósuló IV. Nemzetközi Viharsarki Vasútmodell Kiállítás lesz április 10. és 12. között. ⇒ A kiállításon a hazai és nemzetközi résztvevők közreműködésével több mint 170 méter hosszú, működő, digitális H0-s modulrendszert mutatnak be az érdeklődőknek; a szervezők idén több mint 20 méternyi, korábban nem látott újdonsággal készülnek. A vendégkiállítók Aradról, Nagyváradról, Tatabányáról, Szegedről, Szolnokról és Debrecenből érkeznek.
(Illusztráció: pexels.com)






