Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az Iron Maiden összefogott a The Guitarwrist nevű jótékonysági szervezettel, amely azzal a céllal jött létre 2017-ben, hogy ékszereket készítsen zenészek használt gitárhúrjaiból, ezzel csökkentve a fémhulladéktermelést, a bevételt pedig teljes egészében az előadó által választott alapítvány kapja meg.
 

 

A The Guitarwrist összesen már 100 ezer fontnyi (45,1 millió forint) adományt gyűjtött össze, amelyet több mint 50 alapítvány között osztottak szét és ezzel megakadályozták, hogy 9000 használt húrkészletből fémhulladék legyen. A kezdeményezéshez eddig 275 előadó csatlakozott, köztük olyan zenekarok, mint Guns N' Roses, az Anthrax és a Halestorm.
 
A Maiden ékszerek esetében a kedvezményeztt alapítvány a Heavy Metal Truants nevű biciklis szervezet, amelyet a zenekar menedzsere, Rod Smallwood és a Metal Hammer korábbi főszerkesztője, Alexander Milas alapított. A kollekció legolcsóbb darabja 90 fontba (40 ezer forint) kerül, a legdrágább pedig 199-be (90 ezer forint).
Az Iron Maiden kollekcióhoz tartozó ékszerek:
 
* Sterling ezüstgyűrű – 199 font (90 ezer forint)
* "Distortion" basszusgitárhúrkarkötő – 175 font (79 ezer forint)
* "Reverb" basszusgitárhúrkarkötő – 160 font (72 ezer forint)
* "Riff" gitárhúrkarkötő – 160 (72 ezer forint)
* "Riff" basszusgitárhúrkarkötő – 150 font (67 ezer forint)
* "Reverb" gitárhúrkarkötő – 150 font (67 ezer forint)
* "Rhapsody" gitárhúrkarkötő – 140 font (63 ezer forint)
* "1/4 Jack"  nyaklánc – 100 font (45 ezer forint)
* "Test Tube" nyaklánc – 90 font (40 ezer forint)