A Kelet-Mecseket természeti és épített szépségei és hagyományai miatt ma is gyakran nevezik Kun Lajos, egykori kárászi plébános szavaival „kis Svájcnak”.

Óbánya, a magyar Svájc

Óbánya egy elzárt kis völgyben lévő község Baranya megyében. Óbányát gyakran a “magyar Svájc”-ként emlegetik német nemzetiségű lakosai miatt. A Pécstől 20 kilométerre lévő kis község két domb között fekszik a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyik szűk völgykatlanában. Óbánya egyetlen utcából álló település, melyet egy patak szel át.

Egyetlen utcájának kiemelkedő épülete a középkori templom. A település házai jórészt fehérre meszelt, fésűs beépítésű, tornácos parasztházak.
Az utcaképet a település közgyűlése védetté nyilvánította, melynek kinézetétől a lakók sem kívánnak eltérni. A faluban több turistaút találkozik, külterületének nagy része erdő.

Óbányai Völgy
Az Óbánya és Kisújbánya között húzódó völgy a Keleti-Mecsek legismertebb és egyik legszebb patakos völgye. A bővizű patak kisebb-nagyobb zuhatagokon, vízeséseken halad Mecseknádasd irányába. A völgyben olyan természeti csodákat láthatunk, mint a Ferde-vízesés vagy a Csepegő szikla.

Ferde vízesés

A Keleti-Mecsek látványos zúgója, a Tündér-lépcső, vagy közismert nevén a Ferde-vízesés. A vízesés lépcsős szerkezetű, 10 – 25 cm magas lépcsői az alapkőzet jura kori rétegei, melyeket tektonikus erők mozdítottak ki vízszintes helyzetükből. Ezen a helyen a kibillent pados mészkőrétegeken ferdén, félig folyva, félig vízesésszerűen átbukva rohan keresztül a kis patak vize.
A megbillent mészkőrétegen alázúduló víztömeg felejthetetlen élménnyel ajándékozza meg az erre járókat. A vízeséstől jobbra található a Csepegő szikla.

Csepegő szikla

A völgy egyik különleges látványossága a Csepegő szikla, ami voltaképpen egy apró cseppkőbarlang. A nagyjából 30 méter hosszú mésztufa lerakódás 4-6 méterrel a völgytalp felett található. A Csepegő szikla egy ritka természeti látványosságot jelentő vízmegjelenési hely. Az egymáshoz közeli források számát nem lehet egyértelműen meghatározni.Csepegő szikla – Óbánya
A vízmegjelenés az év minden időszakában tapasztalható. A szikla körül a mederben hatalmas forrásmészkő tömbök láthatók. A látványt óriási sziklatömbök és kéken csillogó meder teszi igazán lenyűgözővé.

Óbányai kilátó

Az Óbányai kilátó egy kétszintes fából készült kilátó, melyet Óbánya és Mecseknádasd közösen építtetett. A 2009-ben átadott kilátó a településtől dél-keletre lévő egyik magaslaton áll.Óbánya kilátóA kilátóból szép kilátás nyílik a Óbányára és a közeli hegyekre.
Óbánya központból a zöld kereszt (Z+) jelzésű úton kell indulni keleti irányba, majd a faluból kiérve a zöld háromszög (Z3) vezet egészen a kilátóig.

Óbányai Fazekas kiállítás és Helytörténeti Gyűjtemény

A Fő utca 70. számú egykori lakóházban található helytörténeti kiállításon mutatják be az egykori használati tárgyakat, helyi viseletet, valamint itt látható a híres óbányai fazekasság gyűjteménye is. A kiállítás létrejöttét egy magángyűjtői felajánlás indította, melyben 150 darab 19. és 20. századi fazekasedény szerepelt.
A jellegzetes óbányai fazekak igen gyakran mélybarnák, mélytüzűek, mintázatban gazdagok. Óbánya több nagynevű fazekasdinasztiát tart számon, mint a Keszler, a Teimel, a Kovács és a Müller dinasztia. Valamennyien nagyon sokat tettek azért, hogy Óbánya neve forogjon, ismertté váljon az ország határain túl is.