Kezdőlap BORSOD Borsod - Közélet

Jaj úgy élvezem én a strandot…majd 3 hét múlva

Június 12-én megnyitja kapuit a nagyközönség előtt az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő Miskolctapolcán. Ez a válasz tehát sokak kérdésére, hiszen pandémia ide vagy oda, idén alaposan elhúzódik a nyitás a miskolci fürdőkben.

Jó az idő sem kegyes hozzánk, strandolni vágyókhoz és azért még csak május közepe van, de én is láttam a közösségi oldalakon, hogy sokan kikérték maguknak a kései nyitást. Nos, a Polgármesteri Hivatal közleménye szerint a várva várt eseményt hosszas és alapos előkészítő munka előzte meg annak érdekében, hogy a vendégek a járvány ellenére is a lehető legnagyobb biztonságban vehessék igénybe a komplexum szolgáltatásait.

Hosszú hónapok sok munkával és kétségekkel teli várakozása után, a járványhelyzet enyhülése végre lehetővé teszi, hogy a számtalan színvonalas szolgáltatást kínáló komplexum medencéit fürdőzők vehessék birtokukba, valamint a vendégek kipróbálhassák az országban szinte egyedülálló VR csúszdát, amelyen virtuális utazás részesei lehetnek. 

A legelső vendégek pedig egészen biztosan miskolciak lesznek majd, ugyanis egy nappal az ünnepélyes megnyitó előtt 60 szerencsés helyi lakos már kipróbálhatja majd az Ellipsum medencéit és közösségi tereit.

Június 11-én azok a szerencsések léphetnek majd be elsőként az élményfürdőbe, akik a nyitás előtti nyereményjátékban megnyerik a 30db kisorsolt páros belépő egyikét. A játék részleteit egyelőre nem fedték fel. Erre, csakúgy mint a pancsolásra, egy kicsit még várni kell.

Miskolc, a nyitott kapuk városa, amely számtalan élményt, látnivalót kínál a turistáknak. Ez a kínálat bővül június 12-től az Ellipsummal. A megnyitó napján különleges, színes programokkal kedveskednek kicsiknek és nagyoknak egyaránt, állítólag még meglepetés vendégek is várják a fürdőzőket.