Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány: az Állatok Mikulása című rendezvényre a Rex Állatszigeten várják az érdeklődőket, karácsony alkalmából pedig a Négylábú Szeretetfutár elnevezésű kezdeményezésre lehet jelentkezni.
- December 6-án, szombaton 11 és 15 óra között várják az érdeklődőket az Állatok Mikulása elnevezésű rendezvényre a budapesti Rex Állatszigeten, ahol a legkisebbeket a Mikulás szaloncukorral köszönti, és minden látogató részt vehet egy téli madáretető-készítő foglalkozáson, ahol fából lehet elkészíteni a madaraknak szánt etetőt.
A vendégeket forralt borral és teával, a gyerekeket pedig kakaóval kínálják.
A rendezvény ingyenes, az adományokat hálásan fogadják, az összegyűlt pénzből szállító boxokat, különböző méretű szobakenneleket és jó minőségű macskaalmot terveznek vásárolni.
2. Az ünnepek közeledtével a Rex Kutyaotthon Alapítvány ismét elindítja a Négylábú Szeretetfutár programot, amelynek célja, hogy enyhítse a magányt és boldogságot vigyen azok életébe, akik egyedül töltik a karácsonyt. A program keretében menhelyi kutyákkal és macskákkal látogatják meg azokat, akik szívesen fogadnának egy négylábú társat, akár csak az ünnepekre, akár véglegesen.
A Virtuális Örökbefogadás elnevezésű lehetőség pedig valódi, hosszú távú segítséget jelent a menhelyi állatoknak. A támogatás 6 vagy 12 hónapra szól.
(Illusztráció: Pixabay)






