Kiállítás nyílik Czímer-Szendrei Judit bélyegképeiből a pécsi Művészetek és Irodalom Házában április 6-án. 

A képeket Pablo Picasso, Csontváry Kosztka Tivadar, Victor Vasarely és Vincent van Gogh munkássága inspirálta.

Az alkotó először 2015-ben hozta létre első alkotását bélyegekből. A képek készítése nyugalmat hozott számára. Műveit használt bélyegek felhasználásával kreálja.  

„A „bélyeggel festés” meghatározást Antal Péter műgyűjtőtől kaptam az első kiállításomon. Olyan alapanyaggal dolgozom, amelynek önálló belső értéke, mondanivalója van; amivel az alkotás folyamatában új értéket hozok létre, amikor saját mondanivalómat kívánom kifejezni"

– idézi a sajtó a kiállítót. Úgy tudja a világon tízen vannak, akik ezzel a módszerrel hoznak létre maradandót és szépet.

Egy kicsit mozaik, egy kicsit kollázs, egy kicsit montázs

"Vagyis MoCoMo"

– vallja Czímer-Szendrei Judit.

Alkotásaival bemutatkozott már Londonban, a holland Goudában, a római Magyar Akadémián, Romániában és Írországban is. A Cirkusz című képe a tiranai királyi palotában, a Rózsafüzér királynője pedig Vatikán városban látható. Itthon a budapesti Bélyegmúzeumban mindenki által megtekinthető a Taormina kicsit másképp című kép, az Évára várva pedig bekerült a Hungarikonok gyűjteménybe.

Második pécsi kiállításával az ötven éve elhunyt Pablo Picassoról szeretne megemlékezni, valamint a XX. század „másik nagy festőjének” tartott, Csontváry Kosztka Tivadarról. Műveit azonban Victor Vasarely és Vincent van Gogh munkássága is inspirálta.