Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Miskolci Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Bogárdiné Koroczkai Erzsébet 65 éves miskolci lakos eltűnése ügyében.

A nő 2024. január 27-én otthonából ismeretlen helyre távozott, a felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

Bogárdiné Koroczkai Erzsébet 170 centiméter magas, 65 kg, vékony testalkatú, haja pedig szőke színű. Az asszony eltűnése időpontjában szürke kabátot, illetve ugyanilyen színű melegítőnadrágot viselt. 

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható nő hollétével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.