Kezdőlap KÉK HÍREK

Késelés Miskolcon –bűnügyi felügyelet alatt a volt feleség

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elrendelte annak a nőnek a bűnügyi felügyeletét a Miskolci Járásbíróság, aki egy családi veszekedés során konyhakéssel szúrta meg volt férjét – közölte a Miskolci Törvényszék.

A letartóztatást nem látta indokoltnak, de a bűnügyi felügyeletet viszont elrendelte a Miskolci Járásbíróság azzal a nővel szemben, aki múlt vasárnap délutáni családi veszekedés közben egy 20 centi pengéjű konyhakéssel hasba szúrta volt férjét. A sértett a cselekmény következtében súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

Dönteni kellett arról, hogy az eljárás további szakaszában védekezhet-e szabadlábon a gyanúsított, a járásbíróság úgy ítélte meg, hogy a cselekmény – a bűnösség megállapítása esetén – emberölés kísérletének is minősíthető, de e jogi minősítés az eljárás során változhat.

Mivel a terhére róható kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény büntetési tétele 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés lehet, félő, hogy szabadlábra kerülése esetén  elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne. „Az eljárás kezdeti szakban van, további nyomozati cselekmények szükségesek” – közölte a Miskolci Törvényszék. Így annak veszélye is reális, hogy a gyanúsított befolyásolná a még kihallgatandó tanúkat.

Ugyanakkor a bíróság szerint a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél bűnügyi felügyelet elrendelésével biztosítható, melyet az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb négy hónapig rendelt el.