Ennek köszönhetően a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Start-munkaprogram forrásából a Miskolci Városgazda 50 főt tud tovább foglalkoztatni annak az egyedi közfoglalkoztatási programnak köszönhetően, amelyben helyi hajléktalangondozó intézmények közreműködésével hajléktalanok dolgozhatnak a cégnél március 1-től, egy éven át.

A program résztvevői a korábbi évekhez hasonlóan, a többi közt a fasorok gondozását, tűzifakészítést, valamint az útburkolati jelek festését végzik majd. Mindez az országos hajléktalan-mintaprogram részeként valósul meg. 

A Belügyminisztérium másik nyertes pályázata és a hozzá kapcsolódó, hosszabb időtartamú program révén pedig további 140 fő közfoglalkoztatott dolgozhat a Városgazdánál március 1-től egészen november végéig, a városüzemeltetéshez kapcsolódó feladatokat ellátva.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. éves szinten több száz tartósan munkanélküli ember számára biztosít folyamatos munkalehetőségét.

A programok során a társaság a munkavállalókat napi 8 órában foglalkoztatja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatallal, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatallal kötött hatósági szerződések alapján.