Megvannak az év kiállításai. A 2023-as díjakat a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában a Mitől lesz élmény a kiállítás? című szakmai konferencia előtt adták át.

A 2010-ben alapított, évente adományozott kitüntetés célja, hogy a muzeális intézmények kiállításainak újszerűségét, a közönséggel való kapcsolatteremtő és kommunikációs képességét, tudományos felkészültségét és kreativitását jutalmazza.

Az Óbudai Múzeum Ki gombolta volna? Barangolás a gombok világában című tárlata és a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum 7 év című Petőfi Sándor-emlékkiállítása kapták a díjat.

A megmérettetés számokban

A tízmillió forint bekerülési költség alatti kategóriában hét, a tízmillió forint bekerülési költség feletti kategóriában 15, a virtuális kategóriában egy pályázat érkezett. 16 pályázó jutott a második fordulóba.  

A Ki gombolta volna? a 10 millió Ft bekerülési költség alatti kategóriában vitte el a prímet, témája kultúrtörténeti kuriózumként tekinthető. 

A 10 millió bekerülési költség feletti kategóriában a kitüntető Az év kiállítása 2023 elismerést a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum viheti haza a 7 év – Petőfi Sándor-emlékkiállítás című, Petőfi Sándor pályaképét egy remekül kiválasztott nézőpontból, kreatív módszertani eszközökkel bemutató, kiemelkedően ötletes állandó kiállítása eredményeként.  

Többen dicsérő oklevelet vihettek haza.

(forrás: kultúra.hu, fotó: kiskőrösi 7 év – Petőfi  Sándor-emlékkiállítás, Beliczay László/Kultúra.hu))