Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Kick-box is lesz az Európai Egyetemi Játékokon

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 2024-es Európai Egyetemi Játékok előkészítéseként a rendezést felügyelő EUSA kick-box sportági képviselői jártak a Miskolci Egyetemen.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) magas rangú szakmai küldöttsége járt a napokban Miskolcon, ahol a 2024-es Debrecen-Miskolc közös rendezésű Európai Egyetemi Játékok (EUG) helyi sportprogramjáról tájékozódtak és megtekintettek jó néhány létesítményt. A Szövetség tagjai elismerően nyilatkoztak a miskolci előkészületekről, melyek megfelelnek az EUSA követelményeknek.

„Tapasztalataink szerint a miskolci szervezők profi módon készülnek valamennyi sportág, így az általam képviselt kick-box versenyek fogadására is. Remélem, hogy a következő nyárra minden kiváló lesz” – fogalmazta meg tapasztalatait a látogatást követően az EUSA részéről a sportág technikai képviselője, Romeo Desa.

A Magyar Kick-boksz Szövetség delegáltjával egyaránt azon lesznek, hogy nem csak az általuk képviselt sportág, hanem az egész rendezvény magas színvonalához hozzájáruljanak – írja közleményében az intézmény.

A magyar felet képviselő Rohonczi Jenő úgy fogalmazott: „Azon vagyunk, hogy a végén mindenki úgy mehessen haza, hogy ez volt valaha volt legjobb Egyetemi Európa Játékok.” Elmondta: a Lódzban 2022-ben megrendezett játékokra a magyarok relatíve nagy küldöttséggel mentek ki, a hazai rendezésű versenyen pedig még nagyobbal szeretnének részt venni. „Az Európai Egyetemi Játékok fontos célpontja a magyar kick-boxosoknak. Rendezőként szeretnénk elérni, hogy Magyarország hozza az éremtáblázat első helyét” – mondta Rohonczi Jenő.

(videó forrása: uni-miskolc.hu)