Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Merkantil Bank Liga 9. fordulójában Szentlőrincen szenvedtek vereséget a piros-fehérek.

A hazai csapat szinte már a harmadik percben megszerezte a vezetést. Alig kezdődött el a meccs, a szentlőrinci focisták máris büntetőhöz jutottak, amit értékesítettek. A 27. percben pedig Cseke lőtt távolról, a labda levágódott a védőfalról. A kontrát László vezette, majd a 16-oson kiváló labdát adott a kontrához zárkózó Daróczi Zoltánnak, aki kilőtte a bal felső sarkot. Közben a diósgyőri támadók még ziccert is hibáztak. Az ellenfél így már magabiztosan, 2 gólos előnnyel zárta az első félidőt.

A szünet után a piros-fehérek teljesen beszorították ellenfelüket, de ha sikerült áttörni a védőfalat, akkor a hazai kapus mutatott be bravúrt, így nem változott az eredmény.

Szentlőrinc: Prokop – Farkas M., Keresztes B., Nagy Zs., Kiss-Szemán – Németh E.  – László D., Papp G., Daróczi, Szabó M. – Grumić. Vezetőedző: Jeremiás Gergő.

DVTK: Branislav Danilović – Csirmaz István, Szatmári Csaba, Bárdos Bence, Bertus Lajos – Cseke Benjámin, Holdampf Gergő, Bényei Ágoston – Könyves Norbert, Lukács Dániel, Koman Vladimir. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej. 

Miután kidolgoztuk a helyzeteket, a befejezés lett volna a legfontosabb, ám ma a koncentráció és a végrehajtás nem sikerült – emelte ki a csapat vezetőedzője, Kuznyecov Szergej.

(Fotók: dvtk.eu)