Kezdőlap KÉK HÍREK

Kirándulni érkezett, gyanúsítottként távozott

Az encsi rendőrök elfogták a Hidasnémetiben történt betörés szlovák elkövetőjét.

Lopás miatt folytat eljárást az Encsi Rendőrkapitányság egy 32 éves szlovák férfival szemben. December 13-án reggel a tettes bejutott egy hidasnémeti családi házba, és onnan szeszes italt, arany ékszereket, illetve dísztárgyakat vitt el közel kétszázezer forint értékben.

Még aznap egy állampolgári bejelentés miatt intézkedtek a járőrök a novajidrányi vasúti pályaudvaron, mivel láttak ott egy férfit egy pisztolynak látszó tárggyal. A járőrök azonnal az állomásra mentek, és még azelőtt igazoltatták a férfit, mielőtt felszállt volna a vonatra. A rendőrök azt is megállapították, hogy a pisztoly (amelyről kiderült, hogy dísztárgy) és a táskájában lévő további értékek is a hidasnémeti betörésből származnak, ezért elfogták és előállították az Encsi Rendőrkapitányságra.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy ő csak kirándulni érkezett Magyarországra, és Hidasnémetiben egy nyitva felejtett családi házban látta, hogy világítanak a lámpák, ezért bement, és pár dolgot összeszedett, majd távozott.

A rendőrség kéri, fogadja meg az Encsi Rendőrkapitányság tanácsait:

  • A háza kertkapuját, lakása bejárati ajtaját mindig zárja kulcsra, akkor is, ha otthon tartózkodik!
  • Ha a kert hátsó részében dolgozik vagy a teraszon pihen, akkor se feledkezzen meg erről!
  • Amikor elmegy otthonról – akár csak rövid időre is –, ne hagyja nyitva még résnyire se az ablakot!
  • A szellőztetéssel is legyen óvatos! Ne hagyja kitárva földszinti lakása ablakait, ha nem tartózkodik a szobában! A szúnyogháló nem helyettesíti a becsukott ablakot.
  • Táskáját, kulcsait, egyéb értékeit ne hagyja az előszobában, a bejárat közelében!
  • A bejárati ajtóra célszerű nyitásérzékelőt szerelni, így azon napközben sem tudnak észrevétlenül bejutni illetéktelenek.
  • Ha gépkocsijával az udvarban áll meg, akkor is zárja be az autót, húzza fel az ablakait, és ne hagyja benne értékeit!
  • Ha mégis megtörtént a baj, azonnal értesítse a rendőrséget! Ne változtassa meg a helyszínt, ne tegyen rendet, mert az megnehezíti az elkövetők felkutatását!