Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Főorvos és tanár a kitüntetettek között

Kiemelkedő teljesítményért adható Miskolc Város Díszpolgári címe. A kitüntetettek minden év május 11-én, Miskolc város napján vehetik át elismerésüket azok, akik munkájukkal, teljesítményükkel kivívták a tiszteletet.

Idén két ember vehette át a díszpolgári címet. Egyikük nem más, mint Dr. Sólyom Enikő főorvosnő, áldozatos munkájának több ezer kisgyermek köszönheti az életét. A másik kitüntető címet pedig Kabdebó Lóránt kapta, a Földes Ferenc Gimnázium volt tanára és a Miskolci Egyetem Bölcsésztudományi karának egyik alapítója és dékánja.

Az Év Civil Szervezete díjat a Miskolci Autista Alapítvány kapta, nemrég – az Autizmus Világnapján – a Kilátó értük is kéken ragyogott.

A Déryné színházi díjat ebben az évben a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője, Rusznyák Gábor kapta.

„Pont jókor ért ez az elismerés, hiszen a pandémia miatt, az ember érzelmileg eléggé mélyen van. Ebben a városban megtaláltam azt a fajta alkotó közeget, ahol művész emberként kiteljesedhetek. Az előadásaink elsősorban a helyi közösségnek „teremtődnek”, s ha ezt a munkát értékelik (például egy ilyen jelentős elismeréssel) az mindenképpen felemelő érzés” – mondta Rusznyák Gábor.