Grandiózus filmzenés koncerttel készülnek Miskolcon. Ennio Morricone legismertebb filmzenéit hallhatja majd a közönség, immáron 2 koncerten.
Márciusban jelentette be a Miskolci Szimfonikus Zenekar és az idén szeptember 5. és 13. között megrendezésre kerülő 21. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, hogy rendhagyó módon egy filmzenekoncert is bekerül a rangos fesztivál programjába. Miután a CineFest Paradiso – Az örökzöld Morricone című hangversenyre szinte azonnal az összes jegy elkelt, a közönség kérésére a szervezők hetekig dolgoztak rajta, hogy megvalósulhasson egy második hangverseny is a fesztivál keretében.
Madaras Péter, a Cinefest programigazgatója elmondta, egy egész blokkot szentelnek idén az ikonikus zeneszerzőnek, Ennio Morriconénak. A maestro nevéhez kapcsolódó filmalkotások mellett, Giuseppe Tornatore Morricone életéről szóló, Ennio című filmjét is vetítik, illetve szintén ide kapcsolódik majd a Miskolci Szimfonikusok koncertje.
"Nagy öröm számunkra, hogy ilyen nagy érdeklődés övezi a koncertünket. Alapvetően a filmzenei koncertekre jellemzően sokan kíváncsiak, de ilyen mértékű figyelem kevés programot szokott kísérni a régióban" – mondta el a Szimfonikusok ügyvezetője, Szászné Pónuzs Krisztina.
A többszörös Oscar, Grammy és Golden Globe díjas zeneszerző olyan klasszikus filmsikerek zenéjét szerezte, mint A Jó a Rossz és a Csúf, A profi, a Nevem: Senki, A misszió, vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat. A koncerten az ismert dallamok mellett pedig különleges látványelemekre is készülhet majd a közönség. A 21. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált szeptember 5. és 13. között rendezik meg, ahol természetesen a világ legnagyobb és legelismertebb nemzetközi filmjeit láthatják majd hazánkban elsőként a miskolci nézők.
- CineFest Paradiso – Az örökzöld Morricone – II. koncert
- 2025. szeptember 14. 18:00, Művészetek Háza Miskolci Szimfonikus Zenekar
- Vezényel: Török Levente
(Forrás: mti, fotó: Facebook/Miskolci Szimfonikus Zenekar)