Sean Howe teljesen összetört, amikor idén júniusban elpusztult hűséges kutyája, Doddy. A Jack Russell terrier kölyökkora óta együtt volt az angliai Westonzoyland községben élő férfivel, így érthető, hogy megviselte az eb elvesztése.

A 32 éves Sean szeretett volna emléket állítani Doddynak, és végül egy nem mindennapi dolog mellett döntött: a mellkasára tetováltatta a kutya arcképét, a tintába pedig az állat hamvait is belekeverték.
 „Szeretem a tetoválásokat, és mindig is magamra akartam varratni Doddy portréját. Miután egy kocsmában hallottam, hogy a tetováláshoz használt tintába hamvakat is lehet keverni, megkérdeztem a tetoválóművészt, Aiden Bullert, aki azt mondta, nem probléma, megcsinálja” – magyarázta a nem mindennapi tetoválás történetét a férfi.
Október elején el is készült a tetoválás, három óráig dolgoztak rajta, és 180 fontot (87 ezer forintot) fizetett érte Sean. „Tökéletes lett, nagyon boldog vagyok. Olyan, mintha még mindig itt lenne velem” – mondta a a háromgyerekes férfi.

A hamvak felhasználásával készült tetoválásra volt már korábban is példa: egy nő elvetélt magzata hamvaiból csináltatott tetoválást, egy másik pedig elhunyt férje hamvaival tetováltatott.