Kezdőlap KÉK HÍREK

Letartóztatásban a boldvai útonállók 

Rablás miatt kell majd felelni a bíróságon, annak a két férfinak, akik rátámadtak áldozatukra Boldván.

Az Edelényi Rendőrkapitányság folytat eljárást egy 40 éves, és egy 31 éves boldvai férfival szemben. A gyanúsítottak november 11-én este, a Széchenyi úti buszmegállóban szóváltás után rátámadtak egy férfira, aki lekéste a hazafelé tartó buszjáratát. Az útonállók 20 ezer forintot vettek el tőle, és kitépték nyakából láncát is, miközben folyamatosan ütlegelték.

A megvert férfi végül fel tudott menekülni egy helyközi járatra, ahonnan értesítették a rendőrséget.

 A bejelentést követően rövid idő alatt azonosították az elkövetőket, akiket előállítottak a rendőrségre, majd gyanúsítotti kihallgatásuk után őrizetbe vették őket.

 Az Edelényi Rendőrkapitányság előterjesztést tett a támadók letartóztatására is, amit a bíróság elrendelt.