Kezdőlap KÉK HÍREK

Lopott autóval okozott balesetet egy férfi Budapesten

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lopott autóval, a gyanú szerint ittasan okozott cserbenhagyásos baleset miatt vettek őrizetbe egy férfit a fővárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt írta a police.hu oldalon, hogy a 23 éves, Pest vármegyei férfi péntek délután egy Mogyoródi úti telephelyen egy gépkocsiból ellopta annak indítókulcsát és egy bankkártyát, majd eltulajdonított egy ott álló másik autót.

K. Krisztofer a járművel a Dózsa György út és a Thököly út kereszteződésében egy személyi sérüléssel is járó balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről. Ezután beszökött egy Thököly úti társasházba, ahonnan egy biciklit próbált eltulajdonítani, de megzavarták.

A járőrök végül fél óra múlva a Cházár András utcában elfogták.

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfinél a rendőrök kábítószergyanús anyagot találtak, amelyet lefoglaltak, őt pedig mintavételre előállították. Az alkoholszonda eredménye alapján felmerült az ittasság gyanúja is. A gyanúsított adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy lopás miatt a jászberényi rendőrkapitányság már elrendelte a körözését.