Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pontosan 63 év ünnepeljük a dátumot. 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, Hubay Miklós, Vas István és Ránki György Egy szerelem három éjszakája című művét.  A Bajor Gizi Színészmúzeum kezdeményezésére 2012 óta január 12-én ünneplik a magyar musical napját. 

A musical, a zenés szórakoztató színház amerikai műfaja, a New York-i Broadway színházainak jellegzetes terméke. A színházművészeten belül a zenés színház modernebb darabjait foglalja magába, olyan színházművészeti ág, amely egyesíti magában a zene, a tánc és a színházi dramatikus elemeket

A szabad műfaj

A hozzáértők szerint ennek a műfajnak nincsenek megdönthetetlen formai vagy műfaji szabályai. Ősének a daljáték és az operett tekinthető. Mint mondják a valódi musicalben nincs prózai rész, vagy csak nagyon elenyésző.

Tudtad?

Az első musicaleket a múlt század első felében a New York-i Broadwayn játszották, ezek zeneileg a jazz különféle ágaiban gyökereztek. Leonard Bernstein és Stephen Sondheim West Side Story-ja (1957) számít az első igazán modern musicalnek. Sokan az Alan Jay Lerner és Frederick Loewe által jegyzett My Fair Ladyt tartják „a legtökéletesebb musicalnek”.

  • A világhírű musicalek zömét Magyarországon is bemutatták, miközben megszülettek az első hazai zenés darabok is. A teljesség igénye nélkül: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválrólIstván, a király
  • A padlás
  • Légy jó mindhalálig
  • A dzsungel könyve
  • Made in Hungária
  • A Pál utcai fiúk

(forrás: atemposk, fotó: illusztráció, pixabay)